Hírek
vissza
2018/1205

Új épülettel és pályákkal bővült az idén 15 éves Király Sportlétesítmény

Új épülettel és pályákkal bővült az idén 15 éves Király Sportlétesítmény

Egy körpanorámás kétszintes épületet valamint egy kis és egy nagy méretű ízületkímélő parafagranulátumos műfüves pályát adtak át csütörtökön Szombathelyen, a Király Sportlétesítményben.

A Király Sportlétesítmény új épületét és pályáit csütörtökön adták át. Az ünnepségen beszédet mondott Király Gábor, a Királysport alapítója, kiemelve tudatos építkezéssel és munkával jutott el a sportszervezet a mai szintig. Dr. Vági Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára mondott köszöntőt és Takács Mihály, a Miniszterelnök sportért felelős tanácsadója avatta fel az épületet és pályákat. A beruházás 1 milliárd forintba került, a kormánytámogatás mellett közel 50%-os volt az önrész.

15 éves a Király Sportlétesítmény

A Király Sportlétesítmény 15 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Szombathelyen. Király Gábor kapus önerőből hozta létre a sportcentrumot, azzal a céllal, hogy az újperinti városrészen élőknek méltó sportolási lehetőséget biztosítson. Ez a hazai pálya a kezdetektől a Viktória NBI-es női labdarúgócsapatának, a helyi Újperint SC-nek, a Király Sportegyesületnek és ma már a Grundball FC utánpótlás klubnak is. A létesítmény rendszeresen helyet ad nemzetközi mérkőzéseknek, női Európa-bajnoki selejtezőknek és évi nagy rendezvénye az NBI-es csapatoknak kiírt Király Kupa felkészülési torna.

A Király Sportlétesítmény teljes kapacitással működött az elmúlt években, igény volt a bővítésre. A kezdeti 4 hektáros terület tovább bővült, ma már 6 hektáron helyezkedik el a sportcentrum. A Király Sportegyesület létszáma az elmúlt években megduplázódott, 250 igazolt labdarúgóval rendelkezik jelenleg. Hat korosztállyal szerepel országos bajnokságban és felnőtt csapatának célja, hogy Szombathelynek ismét legyen NBIII-as labdarúgó együttese.

 

Új épület és pályák

A Királysport Egyesület otthona lesz az új, 1000 négyzetméteres körpanormás szülői váróval rendelkező kétszintes épület. Az egyesület színeibe, szürke-sárgába öltöztetett épülettel közvetlen kapcsolatban áll az egyedi technológiás parafagranulátumos ízületkímélő műfüves pálya.

A beruházás az önerő mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium -intézményi beruházások keretén belül, az Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések körében kapott támogatást. A cél, hogy a válogatottsági rekorder Király Gábor a labdarúgásban eltöltött több, mint két évtized tapasztalatát át tudja adni a felnövekvő nemzedéknek. Ehhez méltó körülményeket teremt az új környezet, az innovatív megoldásokkal és a környezettudatos épülettel és pályákkal.

A környezettudatos építkezésről:

-Az épülethez a mai legmodernebb építőanyagokat használták fel, az épület kialakításánál a passzív ház hőszigetelési értékeinek meghaladására törekedett az építtető, a 2020-ban életbe lépő építőipari előírásokat messzemenőkig figyelembe véve

-Nagyon fontos volt az alacsony energiafelhasználás
- Az épület helyi vállalkozók bevonásával valósult meg 14 hónap alatt 
- Az épület alapterülete közel 1000 m2, a műfű területe 10.050 m2
-A hatalmas panoráma ablakok a pályákra nyílnak, mint egy kilátó, mely télen jelentős szoláris 
nyereséggel bírnak, a nyári időszakban az árnyékolásról pedig egy különleges bevonat gondoskodik
- A fűtést hőszivattyús technológiával és felületfűtéssel oldották meg
- Az épület világításhoz kizárólag LED lámpák kerültek beépítésre, a tető teljes területére pedig napelemek kerültek felhelyezésre
- A víztakarékosság jegyében nyomógombos, víztakarékos csaptelepek és vízmentes piszoárok kerültek beépítésre
- A meleg vizet napkollektorokkal állítják elő
- A fűtés és a meleg víz ellátás helyiségenként számítógépről szabályozható

-Az épület mellett közvetlen kijárattal egy nagy pálya és egy kis pálya került kialakításra, műfüves borítással. A Limonta Max S típusra esett a választás, mely egy a természet ihlette

innovatív, újító gyep. A cél az volt, hogy olyan felületet hozzanak létre, mely azonos tulajdonságokkal rendelkezik, mint a valódi gyep, ez a típus Magyarországon először került beépítésre. A műfű feltöltése környezetbarát parafagranulátummal történt. Ízületkímélő egyedi technológia.

-A műfüves pályán a pályavilágításról 36 db Philips LED lámpa gondoskodik, amely sötétben a természetes nappali fényhez közelítő érzést ad.

Kapcsolódó témák: Király Kupa

Képek

Kiemelt videó
Kilenc csapat Bozsik fesztiválja a Királyban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
4812
493456789
5010111213141516
5117181920212223
5224252627282930
0131